Ablakfelújítás: nagyon vigyázzon, kit enged be otthonába!

Ablakfelújítás –  nagyon vigyázzon, kit enged be otthonába!

Mintha újra reneszánszát élné itthon a házalás. Legalábbis erre a következtetésre jutott az egyik hazai kereskedelmi televízió stábja, amikor a Dél-Alföldön járt. Még egy otthonok felújítására szakosodott, máshol alig-alig hirdető cég is a házaló ügynökökön keresztül szerez megrendelőket. Ügyfeleik szerint drága pénzen, silány munkát végeznek és nem foglalkoznak a reklamáló kuncsaftokkal. Újra írom, nem először, de biztos nem utoljára – csak megbízható, nem az utcáról beeső mesterekkel dolgoztassanak. 

Betilthatatlan a házalás

„Az üzleten kívüli folytatott kereskedelmi tevékenység is beletartozik a törvény szerint engedélyezett formák közé” – a 2005-es kereskedelmi törvényből idézett a műsorban a szarvasi jegyző. Azt mondta: gyakran verik át náluk ilyen módszerekkel az embereket, de mégsem tudják betiltani, mert házalni már nem tilos. Még csak azt sem lehet megtenni, mint régen, hogy a települések rendeletben szabályozták. Sőt, volt olyan település, amelyik a helységnév jelző tábla alá írta ki, hogy házalni tilos! Ma már ez a kereskedelmi törvény tiltja, innentől kezdve ilyen szabályokat nem hozhatnak a települések.

Roppant találékonyak ezek az emberek, akik igyekeznek a tájékozatlanságból, a felkészületlenségből hasznot húzni. Menő a hamis energetikai tanúsítvány, de imádják a különféle egyéb hamisítványokat is értékesíteni. Szén-monoxid mérővel, amikor a szezonja van, akkor tucatjával sikerül átverni az embereket.

A helyi jegyző szerint mivel rendeletben nem tudják szabályozni a házalást, ezért mindenkinek magának kell résen lennie. Javasolja, hogy kérjék el az illető engedélyét és a termék eredetét igazoló számlát.

Utólag aligha orvosolható – csak újabb kiadással

Az egyik szarvasi polgárt nemrég sikeresen meggyőzte egy nyílászárókkal házaló ügynök. 120 ezer forintért ajánlott neki nyílászáró felújítást. 

„Csak annyit csináltak, hogy leszedték az én gumipántomat és felragasztottak egy műanyagot. Utólag, a hideg téli napokon derült ki, hogy semmit nem ért a felújítás, ömlött be a hideg az ablakokon” – mesélte a műsorban a nő. Pár héttel később már nem tudta utolérni a céget, sem az interneten, sem telefonon keresztül. A panaszleveleire nem válaszoltak. A Fogyasztóvédelemnél is járt, hiába. 

A szakember hiába állapítja meg a hibát, a rendőrség sokszor utólag már nem tudja megállapítani a bűncselekményt. Inkább a megelőzésre helyezik a hangsúlyt és országszerte tájékoztató fórumokat tartanak a házalókról. Ön is vigyázzon, kit enged be otthonába!

Ha további információkra van szüksége az ablakfelújításról egy megbízható mestertől, érdemes körülnéznie facebookos oldalunkon is!

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...