Az emlékezet kopik, viszont a minőségi nyílászáró nem
Néhány napja egy szegedi lakásban voltam felmérésen. A hölgy otthonában ugyanis akadt még néhány olyan nyílászáró, amit a rezsipara miatt érdemes lenne mielőbb felújítani.
Mindig örülök, amikor a megrendelőnek is van elképzelése, hogyan szeretné a felújítást. Ebben a lakásban a felmérést sikerült rövidre zárni: a hölgy viszonylag röviden meg tudta mutatni nekem, hogy milyen felújítást szeretne.
lmondta, hogy jó néhány esztendővel ezelőtt, egészen pontosan 2011-ben már egy szegedi csapatot megtisztelt azzal, hogy beengedte őket a lakásába. Ahogyan azok a felújítások készültek, most úgy kellene nekem is felújítani a maradék régi ablakokat is. Ott ugyanis mindennel elégedett volt.
Megkértem, hogy tegye meg, hogy elkísér engem a már felújított ablakhoz, ami éppen az erkélyajtó volt. Ahogy azt kinyitottam, a csapatunk által korábban beépített üveg matricáját láttam meg – ez látható a cikk nyitóképén is.
Kérdeztem, van-e bármilyen panasza, kellemetlensége az ablakkal – már csak azért is, mert ezt 2011-ben mi újítottuk fel. Azt felelte, minden szuperül működik azóta is, és nagyon örül, hogy a véletlen ismét velünk hozta össze. Így már teljesen nyugodtan bízta ránk ingatlana maradék nyílászáróinak felújítását.
Ha otthonában akad esetleg még olyan ablak vagy ajtó, amivel nem elégedett, forduljon bizalommal hozzánk elérhetőségeinken. Azt sajnos azt nem tudom megígérni, hogy az ön lakásában is megtalálom egy korábbi jól sikerül felújításunk nyomait, de azt igen, hogy a megfelelő kézbe kerülnek a felújításra váró nyílászárók.
Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges