Drágább cikkre hosszabb lesz a jótállás

Ablakfelújítás – Drágább cikkre hosszabb lesz a jótállás

Megjelent a jótállás új szabályairól szóló új rendelet. Eszerint minél drágább egy berendezés, annál hosszabb jótállási időt kell biztosítani rá. A körbe újonnan bekerülnek a 10 ezer forintnál többe kerülő ajtók, ablakok, reluxák is. A jogalkotók több, jelenleg gondot okozó „kiskaput” is bezárnak.

Jelenleg a 10 ezer forintnál többe kerülő tartós fogyasztási cikkekre kötelezően egy év a jótállás. Az értékhatár 2014-ben került a törvénybe olyan berendezésekre is, amelyeknél korábban nem volt ilyen előírás. Ide tartoznak például a vasalók, vízmelegítők vagy porszívók, tojásfőzők. Annak persze továbbra sincs akadálya, hogy az eladó önként vállaljon garanciát, de az olcsóbb áruk esetében a jogszabály nem kötelezi erre.

A jövőben az érték még fontosabbá válik. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint minél drágább egy berendezés, annál hosszabb jótállási időt kell biztosítani rá. Az egyéves kötelező jótállás marad a 10–100 ezer forintba kerülő berendezéseknél, az időtartam azonban 100–250 ezer forint között kettő, efölött pedig három év lesz.

Rengeteg új cikk került a mellékletbe

A kötelezően vállalandó jótállási körbe, amit a rendelet mellékletében sorolnak, újonnan bekerülnek a 10 ezer forintnál többe kerülő ajtók, ablakok, reluxák is. Ugyanez vonatkozik a kaputelefonra, a riasztóberendezésre, a kamerás megfigyelőrendszerre. A kört kiszélesítették a garázskapukkal, a zuhanykabinokkal, kádakkal és csaptelepekkel.

Sok vita forrása volt, így most a jogszabályban is kimondják: a jótállás érvényesíthetőségéhez nem tehető feltétellé, hogy a vevő a fogyasztási cikk felbontott csomagolását visszaadja. Nagyon fontos változás az is, hogy a fogyasztó a kijavítás iránti igényét nemcsak a jótállási jegyen feltüntetett javítószolgálatnál, hanem a kereskedő, illetve gyártó székhelyén, bármely telephelyén, fióktelepén is érvényesítheti.

Csere vagy pénz

Kellemetlen vevői tapasztalatokra reagálnak azok az új szabályok is, amelyek szerint, ha 15 napon belül nem javítható a termék, akkor erről tájékoztatni kell a fogyasztót. Amennyiben pedig három javítás után a negyedik alkalommal ismét meghibásodás lép fel, akkor a vállalkozás köteles lesz a cserére. Erre 8 nap áll rendelkezésre. Ha a  fogyasztási cikk cseréjére nincs lehetőség, a vállalkozás köteles a fogyasztó által bemutatott, a fogyasztási cikk ellenértékének megfizetését igazoló bizonylaton – az  általános forgalmi adóról szóló törvény alapján kibocsátott számlán vagy nyugtán – feltüntetett vételárat nyolc napon belül visszatéríteni.

Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...