Egyáltalán nem biztos, hogy ki kell dobni egy fa ajtót
A lakásfelújítás során sokszor kiderül, hogy az ajtók rossz állapotban vannak. A legtöbbször az időjárásnak kitett erkélyajtón látszanak meg az idő okozta sérülések. A tulajdonosok ilyenkor a legrosszabbra gondolnak, de a fa nyílászárók egyik legnagyobb előnye, hogy akár részekként lehet azokat felújítani, megmenteni. Sokszor még arra is sincs feltétlenül szükség, hogy a korábbi megjelenést állítsuk vissza.
A képen egy viseltes erkélyajtó látszik, amelynek alsó fa betétjét teljesen szét kellett szednünk. Helyette egy teljesen új betétet készítettünk, amely szigetelt – hiszen egy plusz falccal teljesen új borítást kapott. Ezért a felületkezelésben teljesen úgy viselkedik, mint egy új nyílászáró. A belső részéhez pedig nem is kellett hozzányúlnunk, hiszen teljesen jó állapotban maradt. A felújítás során új, hőszigetelő üveget, ha kell, új zárat, gumitömítést kap, és a megfelelő működéshez újra beállítjuk az ajtót.
A legtöbbször megújítható
Fontos megjegyezni, hogy a régi fa nyílászárók szinte minden egyes alkatrészét ki lehet cserélni, azaz az ajtót nem kell kidobni. A tulajdonos sokszor azt gondolja, hogy a nyílászáró teljesen szét van esve, el van szuvasodva. Ilyenkor nagy megkönnyebbülés, ha kiderül, nem kell mindent kidobni azért, hogy tökéletes ablaka legyen újra. Fa nyílászárók esetében, ha akad olyan rész, ami elromlott, használhatatlan, annak kicserélésével még teljesen jó, masszív ablakot lehet formálni.
Maradjon? Megújuljon?
Kapcsolt gerébtokos ablakoknál a külső tokrészt, azaz a tokozat alsó részét kell a legtöbbször cserélnünk. Ezek szoktak leginkább viseletesek lenni. Olyan is előfordul egy-egy felújítás során, hogy a megrendelő nem ragaszkodik a régi, többosztatú megjelenéshez. Ezt is meg tudjuk oldani, azaz a felújítás során egy költséghatékonyabb és letisztultabb megjelenésű ajtót tudunk átadni használatra a tulajdonosnak. Ezeken a lenti, kattitnható képeken egy ilyen felújításunk is látszik.
Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges