Halálos is lehet a rezsicsökkentő módszer?

Ablakfelújítás – Halálos is lehet a rezsicsökkentő módszer?

A 21. század egyik fontos célkitűzése a racionális energiafelhasználás megvalósítása. De nem mindegy, hogy ezt milyen módon visszük végbe. Szakértők szerint az, hogy körülbelül 10-15 éve elterjedt az ötlet, miszerint elemi fontosságú oly módon szigetelni a házakat, hogy a hagyományos nyílászárókat fokozott légzárású műanyagokra cseréljük, komoly károkat okozott. 

Tömegével jöttek létre ugyanis vákuumolt házak, lakások, élhetetlen, rossz levegőjű, penészes, asztmára hajlamosító, megbetegítő, esetenként halálos lakóterek, ahol vagy éjjel-nappal nyitva tartják a lakók az ablakokat – így vetve gátat az energiatakarékosságnak –, vagy, nem is annyira átvitt értelemben, megfulladnak

A szakemberek szerint naponta betegszenek és halnak meg emberek, akik csak a fűtési költségeiket szerették volna csökkenteni, köszönhetően az átgondolatlan spórolásnak, a tájékozatlanságnak és más emberek felelőtlenségének. Fontos tudni, hogy egy emberi tartózkodásra szolgáló helyiségben egy felnőtt embernek óránként minimum 20 köbméter friss levegőre van szüksége, és ehhez jön még a gázkészülékek igénye. 

Magyarországon minimum egymillió lakásban van egy vagy több kéményes gáz- és/vagy szilárdtüzelésű berendezés. Ezek túlnyomó része az elmúlt 30-40 évben úgy került telepítésre, hogy az égéshez szükséges oxigént tartalmazó levegő a lakáson kívüli szabad térből, az ajtó- és ablakréseken keresztül jutott be a lakásba, lakótérbe. A tömeges méretűnek mondható nyílászárócserék miatt azonban ez a helyzet alapvetően megváltozott. 

Míg korábban a tüzelőberendezések létesítésére szigorú előírások vonatkoztak – közös elv, hogy az egészségre ártalmas égéstermék miatt minden esetben előzetes engedélyhez kötött a létesítésük –, a nyílászárók szigetelése, hermetikusan záródó műanyagokra történő cseréje ezzel szemben semmiféle engedélyhez nem kötött, sőt, támogatott, és a támogatás sincs műszaki feltételekhez kötve.

A gázszolgáltató szinte csak akkor értesül a tényekről, ha már baj van, és a kéményseprő közszolgáltató is csak az éves ellenőrzések során – és sajnos a jelenlegi baleseti statisztika alapján néha már későn. 

A szén-monoxid-mérgezések szaporodása csak a jéghegy csúcsa, a fokozott légzárású nyílászárók rohamos terjedésével párhuzamosan ugyanis gyorsan romlik az emberi tartózkodásra szolgáló terek levegőminősége is. 

Ahol a légcsere hiánya párásodást, penészesedést eredményez, ott ez rontja a külső határoló szerkezetek állagát, illetve asztmás és egyéb légúti megbetegedéseket okoz, ahol pedig nyílt égésterű tüzelőberendezések vannak elhelyezve, melyek a lakás levegőjét használják, ott mindez az enyhétől a halálosig terjedő mérgezést is okozhat.

Ha további információkra van szüksége arról, hogy a fa ablakok miért előnyösebbek, érdemes körülnéznie facebookos oldalunkon is!

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...