Hogyan lehet egy ablakot átváltoztatni?

Ablakfelújítás – Hogyan lehet egy ablakot átváltoztatni?

Előfordul olyan is, hogy valamiért változtatni kell azon, amit már megszoktunk – mert mi vagy a körülményeink megváltoznak. Nemrégiben egy hölgy azzal keresett meg bennünket, hogy nagyon zavarja már, hogy a konyhaablaka csak kibuktatható, de nem nyitható ki.

Mint kiderült, azért rossz ez a konyhaablak így, mert nem lehet kinyitni főzés, sütés közben, ezért ha például olajjal süt, akkor az ételszag azonnal átjárja az egész lakást. Ahogy azt nekünk elmondta, márt több árajánlatot is begyűjtött korábban, amelyekben csak teljes tokbontással cserélték volna ki bukó-nyílóra az ablakát. Nagyon megörült, amikor a honlapunkon megtalálta ablakbeépítés bontás nélkül elnevezésű szolgáltatásunkat.

Miről van szó?

Szolgáltatásunk lényege annyi, hogy ha az Ön ablakát valamiért nem lehet már csere nélkül felújítani, vagy egyéb esztétikai, illetve praktikus ok miatt (például mint ebben az esetben, nem nyitható ki, esetleg rossz felé nyílik, nem nyitható bukóra, vagy mert egyszerűen megunta), akkor helyszíni felmérés után javasoljuk az ablak kicserélését. Az alkalmazott technológia annyira rugalmas és gyors, hogy a lakás kihűlése nélkül még télen is kivitelezhető!

Ablakcsere extrákkal

Mi azt vállaljuk, hogy bontás nélkül egy óra alatt új ablakot szerelünk fel. Piszok, és bármilyen további kellemetlenség nélkül. Az ablakcsere nem ér véget az üvegek puszta kicserélésével. Mi minden szükséges járulékos munkát elvégzünk, így az ablakok beállítását, a zárcserét, sőt, ha szükséges, a szárnyak cseréjét és a tokok utólagos szigetelését is.

A cikk elején említett megrendelőnk leginkább annak örült, hogy szolgáltatásunkat igénybe véve nem sérül a csempe a konyhában az ablakcserekor, azaz semmilyen helyreállítási költsége sincsen –  amely ebben az esetben nagyobb költségre rúgott volna, mint maga az ablak.

Ha valamiért nem elégedett ablakával, tegyen velünk egy próbát, keressen bennünket, mi igyekezni fogunk segíteni a gondon.

Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.