Nem kell kidobni a régi faablakot!

Ablakfelújítás – Nem kell kidobni a régi faablakot!

Manapság erős késztetést keltenek bennünk, hogy cseréljünk le mindent újra. A nyílászárók területén is ettől hangos minden reklám. Pedig a megfelelő szilárdságú fa ablakokat érdemes felújítani, korszerűsíteni. Kipróbált, jól működő technológia biztosítja, hogy elégedett lesz a munkák után. Mindig célszerű a felújítás lehetőségét megvizsgáltatni, mert a munkák ugyan jelentősek lehetnek, a költségek viszont akár a csere harmadát, felét tehetik ki, közel azonos környezeti javulás mellett.

A régi építésű épületek nyílászárói is idősek, és nyilván látszik rajtuk az eltelt idő, ennek ellenére nem kell őket lecserélni. Ez nem csak anyagi kérdés, hiszen a műemléki épületeknél például az egységes megjelenés is nagyon lényeges szempont. A régi és szép faablakok kellő szakértelemmel felújíthatók, mégpedig a cseréknél előnyösebb költséggel.

Penészesedés lehet a vége

A meggondolatlan és kellően körbe nem járt ablakcsere kellemetlen mellékhatása lehet a penészesedés, hiszen a tökéletesen szigetelő műanyag ablakok megszüntetik a légcserét. Ha a tulajdonost nem figyelmezteti senki, hogy szellőztessen, szomorú meglepetésben lehet része.

Sokszor sokkal előnyösebb a régi, kettős üvegezésű, hagyományos ablakok megtartása és felújítása a régi épületekben, mint a műanyagból készültekre cserélése. Elsőre természetesen könnyebbnek tűnik a csere, hiszen az látszik gyorsabbnak. Ám ez sem mindig ilyen egyszerű, hiszen sokszor az ablaktok az oldalfalakra is rátakar, és még az ablak alatti falat is hozzáépített faburkolat fedi. Ez esetben csak a meglevő tokba lehetséges az új ablak beépítése, vagy olyan jelentős kőműves munkák elvégzésére lesz szükség, ami jelentősen növeli a beépítési költségeket. Ráadásul a helyén maradó tok időszakos karbantartása továbbra is szükséges.

Érdemes szakember véleményét kikérni a csere előtt. A döntést befolyásolja az adott ablakok állapota is, mert a rossz állapotú nyílászárókon már tényleg csak a csere segíthet. A legtöbb régi ablak kapcsolt gerébtokosként ismert, amelyeknek a felújítása megoldható. Jó részük kellő szakmai hozzáértéssel megfelelő állapotba hozható, megerősíthető. Az ilyen felújító munkák elég összetettek, ezért a felújításukat ajánlatos a szakosodott mesterre bízni.

Gyakori ablakhibák és javításuk

Az ablakszárnyak záródása többségüknél elég hézagos. Ezért az ablakok között a pára felgyülemlik, és a belső hőkülönbség miatt nem tud kiszellőzni.A vékony üvegezés miatt a fűtési idényben jelentős a hőveszteség, és rossz esetben huzat is érzékelhető a közelükben. Ezen csak a belső szárnyak illesztésével és mart horonyba préselt szigetelő profillal, továbbá utólag beépített hőszigetelő üveggel lehet változtatni.

A legtöbb hibát a szárnyak vetemedése okozza. Ez a szárnyak illesztésével jórészt korrigálható, illetve a pántok megfelelő beállításával is helyre hozható. A szárnyak feszülését okozhatja a túl vastag festékréteg is, amelynek teljes eltávolítása után, és a hornyok kiigazításával akadálymentessé tehető a megfelelő záródás. A vastag festékréteget hőlégfújóval fellazítva lehet a nyers fáig eltávolítani, majd csiszolás, tapaszolás és lenolajkencés beeresztés után következhet az alapozás és a fedőzománcozás.

Ezeknek az ablakoknak kritikus eleme a tok és a szárnyak alsó része, továbbá a vízvető alatti tokléc. Sok esetben a hasadozott felület nem olyan tragikus hiba; a málló részek eltávolítása, majd lenolajkencés kezelés utáni tapaszolással és többrétegű mázolással felújítható. A korhadt fát könnyű ellenőrizni, ha a csavarhúzó 6 mm mélyen az anyagába nyomható, akkor cserélendő, különben javítható.

Az ablakszárnyak vetemedés miatti nehéz záródása is gyakori hiba. Ezt a tok és a szárnyak egymásra fekvő felületeinek az összepasszításával, a pántok és a zárszerkezet egyidejű beállításával szokás orvosolni. Az egyszerűbb zárak beszerezhetők, viszonylag könnyen cserélhetők, beleértve a kopott zárak és zárlemezek cseréjét is. E téren azonban jó eredményt csak gyakorlott szakember képes elérni.

Az üvegezés cseréje

Az ablakok kritikus felülete az üvegezés. Ideális megoldás négy milliméter vastag üvegekre cserélni a régi normál ablaküvegeket. Az ablaküveget szilikon ágyba helyezzük bele, amelynek zajcsillapító hatása van. Ez tovább fokozható ragasztott üveg beépítésével is.

Sok helyen ajánlják a vékony típusú hőszigetelő szerkezet beépítését, amely argongáz töltésű; a 3 mm-es üveg 4 mm-es légrés és 3 mm vastag low-e üvegezéssel készül. Nem tudom őszinte szívvel ajánlani, mert a meglévő üvegfogadó hornyolást mélyíteni kell, hiszen az nem elég mély még ennek a vékony hőszigetelő üvegszerkezetnek a beerősítéséhez sem. Bár a szerkezet hőszigetelése javul, az ablakszárny meggyöngül ettől, lógni és súrlódni fog, így nehezebb lesz nyitni és csukni, emellett szigetelése is elromlik. Erre a szempontra nagyon érdemes odafigyelni, mert ma a piacon beszerezhető ajánlatok 90%-ában ezzel a megoldással végeznék el az ablakfelújítást.

Sokkal szívesebben ajánlom a 4–16–4-es, 24 mm-es szerkezetvastagságú gázzal töltött üveget, hiszen ehhez nem marjuk ki az ablakszárnyat, így nem gyöngítjük el a keretet, sőt, ha szükséges, még meg is tudjuk erősíteni. Erről bővebben itt olvashat.

Ezentúl természetesen a felújított ablakok az eddiginél fokozottabb karbantartást igényelnek, mert különben hamar újból a szakiparosok segítségét kell majd igénybe venni. A felújításokkal elérhető, hogy a lakás légcseréje ideális maradjon, ám ennek ellenére jelentős hő megtakarítás is létrejöjjön.

Ha érdekli az ablakfelújítás menete, és ennek előnyei, nézzen szét facebookos oldalamon is.