Nem kell a régi tokot kidobni, be tudjuk építeni az új nyílászárókat

Ablakfelújítás – Nem kell a régi tokot kidobni

Néhány helyen előfordul, hogy az ablakot nem lehet csere nélkül felújítani, vagy egyéb esztétikai, illetve praktikus ok miatt (például rossz felé nyílik, nem nyitható bukóra, vagy mert egyszerűen megunta) javasoljuk az ablak kicserélését.

Ez sem jár több idővel vagy piszokkal, mint a felújítás, így akár télen is, de a nyári melegben is könnyen kivitelezhető. Mi azt vállaljuk, hogy bontás nélkül a meglévő tokba, annak felújítása mellett egy óra alatt új ablakot szerelünk fel. Piszok, és bármilyen további kellemetlenség nélkül.

Csak modern üvegek?

Természetesen ez a munka nem csupán az üvegről szól. Egyik ablakcsere sem ér véget az üvegek puszta kicserélésével. Mi minden szükséges járulékos munkát elvégzünk, így az ablakok beállítását, a zárcserét, sőt ha szükséges, a szárnyak cseréjét és a tokok utólagos szigetelését is.

Hogyan történik?

A kellő előkészületek (elpakolás az ablak elől, illetve az általunk hozott védőszőnyeg és fóliák leterítése után) elkezdjük a rövid idejű munkálatot. Első lépésként megvágjuk és korszerűvé tesszük a tokozást, amelyen hézagtömítést végzünk. A megfelelő szigetelés ilyenkor is nagyon fontos, erre is hangsúlyt fektetünk. A régi és az új tok közötti zárt légrés tökéletes szigetelést biztosít majd a nyílászárónak.

Amikor a tok elkészült, jöhetnek az ablakszárnyak. Itt is elvégezzük a hézagtömítést, ez a tökéletes megjelenéshez elengedhetetlen munkafázis. Lassan jöhet az új ablak, amelyet a helyére teszünk, rögzítünk. Mint a képeken is látszik, egy régi, kidobásra ítélt ablak helyére újat varázsoltunk alig egy óra alatt, piszok, és nagyobb felfordulás nélkül.

Amikor az ablakbeépítés kész, ki lehet próbálni, és élvezni az új ablak adta örömöt. Ha önnél is gond van az ablakkal, ne habozzon bennünket megkeresni. Írjon vagy hívjon, és megbeszéljük, hogyan tudjuk újjá varázsolni a nyílászárókat az ön otthonában is.

Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...