Nyaralók téliesítése I.

ablakfelújítás – Nyaralók téliesítése I.

Az alábbiakban egy olyan vállalás menetét próbáljuk felvázolni, amelyet nem biztos, hogy mindenkinek feltétlen jó szívvel ajánlható. Könnyen lehet, hogy végül drágább lesz a leves, mint a hús. A nyaralók, víkendházak téliesítéséről lesz szó.

Nem egyedi eset, hogy gyermekeik, unokáik sorsáért felelősséget érző, de lakást venni nem tudó, meglett emberek lakásukat utódaikra hagyják, maguk pedig az egy kicsit több kényelmetlenséget tartogató nyaralójukba költöznek, amelyet persze télen majd fűteni kell.

Szakszerű számítás

A majdani fűtéshez nyilvánvalóan előbb szigetelni kell az egész házat. A 70-es, 80-as években, mondjuk így: szerényebb igényességgel épült nyaralók esetében szinte biztos, hogy a falak 25-ös téglából készültek, de hogy erről meggyőződjünk, először is fel kell tárni a rétegrendet. 

A feltárás után szakszerű hőtechnikai számítás (fontos: nem becslés) alapján ki kell számítani, milyen hőszigetelést kap a ház. A munkának ezt a részét mindenképpen érdemes szakemberre bízni, ezzel sok bosszúságtól és pénzkidobástól kímélheti meg magát az, aki elszánta magát a költözésre. 

A nagyobb festékgyárak ma már komplett rétegrendet ajánlanak: a szigetelőanyagot – amely régebben hungarocell, ma már inkább egyéb anyag – először rögzítik (leginkább fölragasztják) a téglafalra. Erre kerül egy rétegnyi glettanyag, arra pedig egy háló, amely egyöntetűvé teszi a felületet. Ezt fedi be végül a lehetőleg ugyanazon gyártótól származó színezőanyag. 

Abban az esetben persze, ha a rétegfeltárás azt mutatja, hogy a falakat legalább 10 centiméteres szigetelőanyag fedi, s a páranyomást csökkentő fólia sem hiányzik, úgy mindezeket a munkákat megspóroltnak tekinthetjük. A hőszigetelésnek mindig a falon kívül kell lennie, belül a páralecsapódástól előbb nedves, majd gombás lesz a fal. 

A háznak van födémje is: ha magastetős a ház, két megoldás közül választhatunk. Ha a padlásteret nem kívánjuk használni, úgy olcsóbban megúszhatjuk, mert a födém külső, azaz padlás felőli síkján végezzük el a hőszigetelést. Ha a padlásteret is használni akarjuk, akkor a tető síkjai alatti hőszigetelést kell választanunk. 

Hasonló a helyzet a döngölt vagy alápincézett padlóval is: érdemes a rétegrendet az energiamegtakarítás érdekében ott is átalakítanunk. 

Megfontolandó az ablaktok felújítása vagy végső esetben cseréje is: a felújított fa jól szigetel, illetve a fém és műanyag ablaktokok maguk is beépített légkamrákat tartalmaznak, így jobban szigetelnek, mint elődeik. Az ablaktáblákat illetően legjobb a jó hőátbocsátási tényezővel rendelkező hőszigetelő üveg. 

Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha bővebben is olvasna erről, nézze meg cikkünk folytatását. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...