Panellakás felújítása: mire figyeljünk, ha korszerűsítenénk? I.

Ablakfelújítás: Panellakás felújítása: mire figyeljünk, ha korszerűsítenénk? I.

Az elmúlt század emblematikus panelépületei több mint 60 éve kezdtek el gombamód kinőni a földből. Vajon átalakíthatók a mai igényeknek megfelelően ezek a lakások? Erről szeretnénk néhány gondolatot megosztani. Az ablakok sorsával cikkünk második része foglalkozik.

Érdekes adat: a II. világháború pusztításai következtében Budapest épületeinek mindössze 15 százaléka maradt ép, a többi megsérült vagy elpusztult. A katasztrófa után a lakáshelyzetet tovább súlyosbította, hogy az emberek tömegével költöztek vidékről a nagyobb városokba, vagyis gyorsan, hatékonyan és olcsón kellett házak tízezreit megépíteni. A megoldást a panelsorok felhúzása jelentette.

Az első panelház Dunaújvárosban épült 1959-ben, az utolsók pedig a ’80-as évek végén készültek el. A többemeletes épületekben 50–60 m2-es, szovjet és dán mintákra kialakított lakások kaptak helyet, a tervezők praktikus, a teret maximálisan kihasználó alaprajzokat alkalmaztak. Mindegyik lakáshoz tartozott egy kis konyha és egy fürdőszoba is, ami akkoriban óriási komfortnak számított.

Falmozgatás: igen vagy nem?

Közel 800 000 otthont hoztak létre így az évek során – nem csoda, hogy ma rengeteg embert foglalkoztat, mit is lehet kihozni a panellakásokból. Mivel az alaprajzok elrendezése logikus, általában nincs szükség a falak mozgatására. Ha mégis, akkor azt szakemberre kell bízni, aki megfelelő eszközökkel tud panelt vágni.

A fűtésrendszer

A fűtésszerelés nem okoz gondot, hiszen a közös rendszer üzemeltetését és karbantartását többnyire a ház intézi. Szintén pozitívum, hogy a közművek átalakítása sem lakásonként történik, az egész blokknak kell pénzt gyűjteni vagy pályázni a közös felújításokra.

A villany

A másik dolog, amihez hozzá kell nyúlni, az elektromos vezetékhálózat. Teljes felújításnál érdemes áthelyezni a lámpák kiállásait és a dugaljakat is. A 265-270 cm-es belmagasság álmennyezet szempontjából csak a körbefutó gipszkarton dobozokhoz optimális, de a vezetékelvezetés mellett ezekbe süllyeszthetünk LED-es izzókat vagy rejtett világítást is. Mivel nincs hőtermelés, keskeny dobozokban is gondolkodhatunk.

Ha tetszett írásunk, olvassa el a folytatását is, majd ossza meg a Facebookon. Ha egyéni tapasztalata van, ami e cikkhez kapcsolódik, megoszthatja itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.

 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...