Régi ablakok újjászületése egy tanyán
Nemrégiben egy tanyára hívtak, hogy nézzem meg, mit lehet tenni az ott lévő, igencsak idős ablakokkal. A ház a tulajdonos elmondása szerint 1936-ban épült. A legnagyobb gondban a régi, kapcsolt gerébtokos ablakok voltak. A ház lakója nagyon ragaszkodott a régi megjelenéshez, egyáltalán nem szeretett volna új ablakot, pláne nem műanyagot. Ha kíváncsi, mi történt ezek után, nézze meg azt a közel ötven, hangulatos fényképet, amely megmutatja, hogy mi történt az ablakokkal ezen a tanyán.
A gerébtokos ablakok szárnyai kifelé nyíltak, ezért az évek vasfoga tönkretette ezeket. Ezért új külső szárnyakat kellett gyártani, ezekbe már hőszigetelt üveg került. A régi ablakokat megmértük, az elöregedett ablakszárnyakat eltávolítottuk. Az újakat készen vittem a helyszínre, úgy, hogy az új, hőszigetelő ablaküvegek már benne voltak. Ezért a helyszínen a lehető legkevesebbet raboltam a megrendelő idejét.
Kihívás volt olyan ablakszárnyakat készíteni, amelyek jól illenek a szép környezetbe, megfiatalítják a régi házat, és persze megfelelnek a legmodernebb elvárásoknak is mind hő-, mind hangszigetelési szempontból.
Nemcsak az ablakot, hanem a mellette lévő villanyóraszekrény ajtaját is újragyártottam, hiszen az ablakszárnyakhoz hasonlóan ez is tönkrement az évek során. Ezeket is készen vittem a helyszínre, ott már csak fel kellett tenni őket.
A tanyán volt egy régi gang is, itt is volt feladat, hiszen a régi bejárati ajtót és mellette két ablakot is le kellett cserélni új, korszerű, mégis szép fa ajtóra és ablakra. Úgy gondolom, jól sikerült a tanyához illő, mégis minden modern elvárásnak megfelelő nyílászárót készíteni.
Nézze meg a felújítás menetét képekben!
A facebookos oldalamon további ablakfelújítással kapcsolatos híreket, történeteket találhat.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges