Tippek arra, hogyan rendszerezzük dolgainkat költözéskor I.

Ablakfelújítás –  Tippek arra, hogyan rendszerezzük dolgainkat költözéskor I.

Jól átgondolt és szervezett pakolással nemcsak a tárgyaink épségét és a költözést könnyíthetjük meg, hanem a kipakolásánál is hálásak leszünk majd magunknak.

A költözés logisztikája összetett folyamat, a rendszerezett csomagolással, szállítással elkerülhetjük, hogy sérüljenek az érzékenyebb tárgyak, elkallódjanak a legkedvesebb konyhai eszközeink stb. Sőt, egy átgondolt pakolással kiszelektálhatjuk a háztartásunk fölösleges holmijait, csökkenthetjük a lakásba áramló tárgyak mennyiségét! A felcímkézett költöztető dobozok pedig a megfelelő szobába kerülnek a pakolás végén, ezzel is megspórolunk magunknak egy adag fölösleges pakolást, kétségbeesett keresgélést, bosszankodást.

1. Válasszunk megfelelő méretű, tartós dobozokat!

Először is azt kell felmérni, hogy mennyi szállítódobozra van szükségünk. Számoljuk össze, hogy megközelítőleg hány könyvet, tányért, cipőt stb. kell átszállítanunk A-ból B-be. (Ez a felmérés remek alkalom arra is, hogy megszabaduljunk néhány fölösleges tárgytól, ruhától, eszköztől, vagyis bátran lomtalanítsunk, ne vigyük át a plusz fölösleget az új életterünkbe!) Ha már tudjuk, hogy kb. hány dobozra van szükségünk, mindenképp olyan tárolóeszközt vásároljunk vagy kérjünk kölcsön, amelyik tartós, ki fogja bírni a költözéssel járó hercehurcát. Nem érdemes spórolni a minőségi hullámpapírból készült kartondobozon, hiszen ez a csomagolóanyag fogja megvédeni a tárgyainkat a külső sérüléstől. A dobozok lezárásához spárga, kötél helyett érdemes széles ragasztószalagot használni, mivel a spárga könnyen beakadhat pakolás, szállítás közben egy másik tárgyba, dobozba.

2. Csoportosítsunk készítsünk listát, fotót!

A csomagolás tempójában nem feltétlenül tudjuk megjegyezni, hogy mit hová pakoltunk el. Érdemes lehet egy Excelt készíteni, amibe tételesen felírjuk, hogy melyik dobozba mit helyeztünk. (Persze nem kell a könyvekről tételes listát írni, elég, ha megközelítőleg tudjuk a csomagok tartalmát.) Ezzel a megoldással elkerülhetjük azt a kellemetlen pillanatot, amikor az új házban, lakásban megkezdenénk a kipakolást, és nem tudjuk, mi merre található. Sőt, készíthetünk fotókat is a csomagokról, segít felfrissíteni az emlékeinket arról, hogy mit hová helyeztünk.

A tárgyakat érdemes fontosság, sürgősség szerint is csoportosítani. Vagyis: vegyük külön dobozba azokat az eszközöket, amelyekre akár a költözés során vagy a költözést követő első pár órában szükségünk lehet: pl. elsősegély doboz, törölköző, stb.

3. Címkézzük fel a dobozokat, zsákokat!

Írjuk rá a dobozra is, hogy mit tartalmaz. Nem kell tételesen, arra ott van az Excelünk, elég csak megközelítőleg. Sőt, a költöztetés logisztikáját azzal is meg tudjuk könnyíteni, ha a dobozra ráírjuk, hogy az új lakásban melyik szobába kell tenni, nem feltétlenül tudunk ott lenni minden egyes doboz behordásánál. Pl. a piperecikkekkel teli dobozra írjuk rá, hogy FÜRDŐSZOBA, így a pakolásban segítő barátok vagy a profi költöztető cég emberei tudni fogják, hogy melyik helyiségbe kell letenniük az adott dobozt.

Minden esetben pakoljunk zsákokba is! Az ágyneműket, ruhákat, törölközőket, pokrócokat nem érdemes dobozba gyömöszölni, ezekhez szerezzünk erős, tiszta zsákokat. A zsákok ráadásul kitűnő töltőanyagként funkcionálnak majd a teherautóban! A kisebb réseket meg kell szüntetni, hogy ne mozogjon a rakomány. Például a szekrény tetejére vagy az oldalához kerülhetnek a zsákok. A zsákok jóval olcsóbbak, mint a dobozok, így kevesebbet is költünk. És a zsákokról se felejtsük el a címkét!

Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is. A cikk folytatását itt találja.