Amikor nem elég jó egy ablak

Ablakfelújíítás – Amikor nem elég jó egy ablak

Nemrégiben egy elég jó állapotú nyílászáróhoz hívtak el, amelyre a gazdája mindig odafigyelt és vigyázott. Maga az ablak a kilencvenes évek végén kerül a helyére – akkor még az üvegeket nem tudták a ma már megszokott korszerű argongázzal, lágy bevonattal és megfelelő gumitömítéssel ellátni. Ezáltal a hőkibocsátási értékük rossz volt.

A megrendelő kicsit el is volt keseredve: hát hiába vigyázott ő a nyílászárójára sok éven keresztül, most mégis ki kell, hogy dobja? Mint mondta, télen bizony azt érzi, ha odamegy az ablak elé, akkor szó szerint süt a levegő, illetve fázik a lába, mert befúj rajta a szél. 

Sikerült megvigasztalni, hogy egy mai, korszerűen hőszigetelt üveggel kicseréljük az ablakot, akkor hidegebb időben is jóval kisebb lesz a felületi áthűlés, illetve, ha új gumitömítést építünk be a nyílászáróba, akkor megszűnik a huzatosodás. 

Az ablakszerkezet maga hiába 20 éves, mivel euro-profilos, sokkal jobb értéket aligha tudnánk elérni, ha teljesen újra is cserélnénk. Így elég, ha új üveget rakunk be és gumitömítéssel korszerűsítjük a nyílászárót, ugyanazt a hőtechnikai értéket el tudjuk érni, mint a nyílászáró cseréjekor. 

A megrendelő panaszkodott arra is, hogy hiába keni le a nyílászárót, az ablak és az erkélyajtó alsó részén az üveg találkozásánál, a vízszintes részénél mindig fölpördül. Erre a szárnytakaró profil a legjobb megoldás. Ezt utólagosan is fel lehet szerelni. Ez egy alumínium profil, ami ezüst, illetve bronz színben lehet kapni. Ebben az esetben itt a lakkozott felületre az ezüst lett választva. Ezt az utólagos szárnytakaró profilt, hogyha fölhelyezzük, mivel alumínium, ezért a napsütés nem fogja kikezdeni a nyílászáró alsó részét, így ez időtálló megoldás lesz.

A munka végén a megrendelőnk nagyon örült, különösen annak, hogy minden úgy lett, ahogyan ígértük.

Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.