A fát alapanyagként használva számtalan káros hatásnak tesszük ki, ezért hatékony védelmet igényel. A védekezésre egyre több szer között választhatunk, s ebből adódóan egyre nehezebb a különféle célra készült termékek között eligazodni. Könnyítésül, íme néhány megszívlelendő szempont.

Faanyagokról lévén szó, a beeresztő anyagokat általában alapozóknak is nevezik. Feladatuk, hogy az anyag pórusait térfogatváltozás nélkül olyan mértékben töltsék ki, hogy az alapanyagban levő levegő, víz, kiterjedése és összehúzódása ne okozzon feszültséget a rá kerülő bevonatban. Fontos az is, hogy a lehető legmélyebben hatoljanak be a faanyagba, és hogy a felületi réteg jól tapadó legyen, ehhez a további bevonó anyagok is jól tapadjanak, azokat vegyileg ne károsítsa.

Nagyon fontos, hogy meggátolja a penészesedést, gombásodást, és a vízfelvételük a lehető legkisebb legyen. Nem célszerű a különféle beeresztő és fedőréteget képező anyagokat kényünk-kedvünk szerinti variációban használni, mert nem biztos, hogy ezzel jól járunk. Az alkalmazandó szerek kiválasztását ezért az alábbiak figyelembevételével kell megválasztani. Először is meghatározó lehet, hogy kül-, vagy beltéri használatra kell felkészíteni a faanyagot. 

Ha szobán belül van a fa:

Belső térben ugyanis kevésbé van kitéve szélsőséges hatásoknak, itt inkább kiszáradás miatti térfogatváltozás és felületi kopások ellen kell védelmet biztosítani a faanyagoknak. Kivételt képeznek a páradúsabb helyiségek fa berendezési- és burkolóanyagai, ahol a nedves környezeti hatások ellen kell elsődlegesen védeni a faanyagokat.

Lakáson belül inkább olyan felületkezelőket célszerű használni, amelyek egyben alapozó- és bevonó anyagként is használhatók. Ilyenek a különféle vizes bázisú, vagy oldószeres lazúrok, alapozó olajok. Ez utóbbiaknak van vízbázisú változatuk is, amelyek megfelelő színezékkel összekeverve az esetleges színváltoztatás lehetőségét egy műveletben elvégezve teszik lehetővé. Lehetőleg vizes bázisú anyagokat érdemes alkalmazni, mert ezek környezetbarátok, könnyebben felszívódnak a faanyagok rostjaiba, s tartós védelmet biztosítanak. Az oldószeres alapozóknál az oldószer párolgása miatt állandó szellőztetés szükséges, és a szerszámok mosásához is oldószert kell használni, míg a vízbázisú szereknél mindez felesleges. A lényeg az, hogy bármilyen szert is használunk, azt egyenletesen eloszlatva vigyük fel a fafelületekre. Különösen, ha az színezéket is tartalmaz, mert különben foltos lesz a felület.

A színtelen szerek többnyire a fa természetes színének markánsabbá válását eredményezik, ám a legtöbb esetben ezek a szerek csak konzerváló alap bevonatként funkcionálnak, amelyeket nagyobb védelmet nyújtó fedőlazúrozással, vagy lakkozással lehet kellően védetté tenni, és egyben tetszetős megjelenést biztosító bevonattal átvonni.

A pórustömítő, konzerváló szereket mindig az anyag elérhető telítettségéig kell felhordani, a már nem felszívódó szert pedig visszatörléssel távolítsuk el. A bütükön, azaz a szálirányt keresztező vágott felületeken a faanyagok mindig több konzerváló anyagot szívnak fel, ezért ezeket a felületeket nem árt áztatással telíteni, mert így folyamatos a szer utánpótlása és a kapillárisokon mélyen felszívódhat a konzerváló szer.

Cikkem folytatásában a kültéren alkalmazott fa anyagok védelméről fogok írni. További részleteket Facebook-oldalamon is találhat.