Gyorsan meleget! Biztosan megfizethetetlen?
Az elektromos fűtésről a legelterjedtebb nézet az, hogy nagyon drága. Sok minden megváltozott azóta, mióta ez a köztudatba került. Ugyanis a legtöbb energiahordozó ára megdrágult (mínusz rezsicsökkentés, amely az áramot is érinti.) Ilyenkor, amikor nincs tartós hideg, igenis hatékony lehet kiegészítő fűtés alkalmazása abban a helyiségben, ahol éppen tartózkodunk. A szakemberek úgy tartják, a legjobb megoldás az, ha többféle módon is tudjuk fűteni a lakásunk, és mindig azzal fűtünk, ami éppen a leghatékonyabb.
Tényleg fázom?
A tényleges hőmérséklet és a szubjektív hőérzet két külön ügy. A műszerekkel mérhető léghőmérséklet és a szervezetünk által érzékelt hőmérséklet akár több fokkal is eltérhet egymástól. A komfortérzetet jellemző hőérzet megállapításakor a levegő hőmérséklete mellett egyéb más tényezők hatását is érdemes figyelembe vennünk.
Se a túl magas, se a túl alacsony nedvességtartalom nem egészséges az emberi szervezet számára, a legmegfelelőbb a 40-60 százalék közötti relatív páratartalom. A hideg téli napokon az alacsony páratartalmú levegőben nyálkahártyáink kiszáradhatnak, köhögési rohamok törhetnek ránk, míg nedves időben környezetünket kellemetlenül hidegebbnek érezzük. Van, amikor 18 fokban komfortosan érezzük magunkat, és van olyan is, amikor 26 fokban is fázunk.
Néhány tipp a komfortért
Fontos, hogy az ablakok ne legyenek huzatosak, mert a házon belüli hűvös légmozgás csökkenti a hőérzetünket. A magasabb páratartalom kedvezőbb, mert melegebbnek tűnik a helyiség a ténylegesnél.
A színeket is segítségül hívhatjuk. Egy vörösre festett szobában télen jobban fogjuk magunkat érezni, mert melegebbnek hat. A lakásban az ember a hőérzetét növelheti azzal, ha meleg színű tárgyakkal, fallal veszi magát körbe. Falra tökéletesen alkalmas a narancsszín, a sárga és a zöld bizonyos fajtái.
A sötétítő függönynek nem csak a színe, de a mintája is fontos. Amennyiben nagyobb, meleg színű virágminták vannak rajta, az a nyarat idézi, és becsapja kicsit az agyat. A lambéria, a faborítású részek, falak – mint természetes anyagok –is képesek a hőérzet növelésére.
A hőérzetet fokozó megoldások ugyan becsapják az érzékeinket, de mégis melegebbet érzünk, jobb a komfortérzetünk.
A túlfűtés drága és egészségtelen
Amennyiben egy fokkal lejjebb állítjuk a fűtést, a külső hőmérséklettől függően akár 6 százalékkal is csökkenthető a fűtés költsége. Ezt szem előtt tartva, és kiegészítve azzal, hogy éjszakai alváshoz a 18 °C az ideális, a magas hőmérséklet kifejezetten egészségtelen, már spórolhatunk is.
Télen nem feltétlenül szükséges a lakásban rövid ujjú pólóban járnunk. Felöltözhetünk rendesen, pulóvert is vehetünk, és mindjárt elegendő alacsonyabb hőmérsékleten tartani a szobákat. Hőérzet javítása szempontjából akár mécsest és a gyertyát is tehetünk a szobába.
Gyakori hiba, hogy a radiátorra rálóg a függöny, vagy elektromos fűtés esetén valami akadályozza a szabad légáramlás útját. A meleg levegő felfelé száll, így amikor a függöny rálóg a radiátorra, az összes meleg az üveg felé veszi az útját, tehát nem a lakást, hanem az utcát fűtjük. A radiátor, és elektromos fűtőtest elé helyezett tárgyak sem szerencsések, sőt az sem, ha tetejük, belső felületük poros. A por ekkor elvesz a fűtőfelületből, illetve a felfelé szálló légáramlat a port szétteríti az egész szoba levegőjében. Érdemes hő-visszaverő fóliát rakni a radiátor mögé, így irányítható a hő a megfelelő irányba.
A sokféle fűtési módot összehasonlítva kijelenthetjük: az elektromos fűtés egyik előnye, hogy a kiépítési, beüzemelési költsége a legalacsonyabb, sokszor nem is jelent költséget, hiszen a készüléket bedugjuk a konnektorba, és már működik is. Másik előnye a többi fűtési móddal szemben, hogy mobilis, áthelyezhető, ezért is alkalmas sok elektromos fűtőtest kiegészítő fűtésre. Nagy alapterületű és nagy belmagasságú, korszerűtlen épületekbe nem célszerű semmilyen elektromos fűtést üzemeltetni. Kis légterű helyiségekben azonban igen. A fűtőszálas, elektromos fűtőtestek közül sokban ventilátor is van, így az a meleg levegőt intenzíven fújja. Ez is nagyban javítja a hőérzetünket.
Fontos persze, hogy ne szüntelen menjenek ezek az eszközök. Mivel az elektromos áram ára magas, ezért kiegészítő fűtést ott használunk, ahol tartózkodunk: például fürdőszobában a fürdés ideje alatt, hálószobában, az elalvás idejűre stb. Így már spórolunk az elektromos fűtés segítségével, hiszen nem az egész házat tartjuk magas hőmérsékleten, csak azt a helyiséget, ahol épp tartózkodunk.
Ha további információkra, megoldásokra kíváncsi, facebookos oldalamon is körülnézhet.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges