Hogyan fogjunk bele a felújításba?

Ablakfelújítás – hogyan fogjunk bele a felújításba?

A lakásfelújítást, ezen belül az ablakok felújítását, cseréjét felfoghatjuk gyötrelemnek, gondnak, de nézhetjük úgy, mint fontos feladatunkat, sőt akár még kalandnak is felfoghatjuk. Ahogy belemélyedünk, rájövünk, mennyi mindenre kell odafigyelni, mennyi apró teendőt kell megfelelően megtervezni és ütemezni. Írásom azokra a szempontokra hívja fel a figyelmet, amelyek ilyenkor a legfontosabbak.

Pénzügyek

Amikor az ember elkezd gondolkodni rajta, hogy fel kellene újítani a lakást, az ablakot, a bútorokat, még nem is tűnik olyan nagy dolognak az egész. Azonban bármilyen jól is tervezünk, a kivitelezés során mindig adódhatnak új problémák, új költségek, melyre nem számítottunk addig. Célszerű úgy tervezni a felújítást, hogy körülbelül húsz százaléknyi tartalékunk marad az esetleges váratlan helyzetekre. Érdemes továbbá a hasonló felújításokon átesett ismerősök véleményét, tanácsát kikérni, a lakásfelújítással foglalkozó fórumokat böngészni.

Szakemberrel, vagy egyedül?

Felújításkor mindig nagy a dilemma, hogy kérjük-e szakemberek segítségét, vagy magunk végezzük el a kivitelezést. Ez persze nagyban függ attól, hogy milyen a szakmai hozzáállásunk. Akadnak olyan emberek, akinek van (vagy úgy hiszik, hogy van) ehhez érzékük, tehetségük. Ők a felújítást önmaguk kivitelezik, legföljebb a csak a számukra problémás részfeladatok elvégzésére kérnek fel szakembert.

Sajnos elég hamar kiderülhet, hogy a lelkes amatőrök minden erőlködésük ellenére nem tudnak olyan minőségi munkát végezni, mint szeretnének. Ilyenkor persze elmegy az ember kedve az egésztől, és végül mégiscsak szakemberek segítségére szorul, de ekkor már a megvásárolt (elpazarolt) anyag, felszerelés nem térül meg.

Nagyon kellemetlen tud lenni, ha az építkezésre fordított jelentős erőforrások ellenére végül foltos, igénytelen, rosszul kivitelezett részletek maradnak – azt gondoltunk, hogy spórolunk, a végén pedig csak szégyenkezünk. Érdemes ezt a helyzetet elkerülni.

Abba is érdemes belegondolni, hogy az idő alatt, míg tessék-lássék kitanulunk egy házépítő mestertséget, és végül magunk megoldjuk afelújítást, annyi idő alatt a választott szakmánkban, magabiztosan, profi módon milyen munkát tudnánk elvégezni, és azért mennyi fizetséget kapnánk. Lehet, hogy kiderül, könnyen megkeresi a saját területén a felújítás költségét még akár rövidebb idő alatt. És így biztosan olyan lesz az új otthona, mint amilyet megálmodott.

Ezért mondom mindig azt, hogy ha nem vagyunk teljes biztosak szaktudásunkban, inkább keressünk megfelelő szakembert.

Kit válasszak?

Az igényeinknek megfelelő, lakásfelújítással foglalkozó vállalkozó kiválasztása nem egyszerű feladat. Hogyan keressünk ilyen szakembert?

Általában az első gondolat az, hogy megkérdezzük az ismerősöket. Sok megrendelőm érzik azoktól, akiknél már végeztem munkát. Örülök, és hálás vagyok azoknak, akik továbbajánlanak.

Persze előfordulhat hogy így nem találunk megfelelőt mestert, tehát kénytelenek vagyunk kicsi jobban körbenézni. Óva intenék mindenkit attól, hogy az utcáról házaló, csak telefonszámként létező cégeket engedjenek be otthonába. Inkább nézzen szét az interneten. Egy honlap sok mindent elmond a tulajdonosáról.

Arccal, névvel

Célszerű olyan mestert választani, akinek a honlapján megtalálja az elérhetőségeit, az arcképét, legfontosabb eddigi munkáit. A honlap szövegéből is nagyon sokat megtudhatunk. Most itt nem a konkrét információra gondolok, hanem a nyelvezetre.

Mennyi az annyi?

Ha kiválasztottuk az esélyeseket, kérjünk árajánlatot. Ne várjuk, hogy egy néhány szavas e-mail alapján pontos ajánlatot fogunk kapni. Inkább azt javaslom, hogy telefonon vegyük fel vele a kapcsolatot, és beszéljünk meg egy személyes találkozót, mutassuk meg a felújítandó lakást, házat. Javaslom, figyeljünk a mesterre, hogy a személyes felméréskor mennyire tud felkészülten válaszolni a kérdéseinkre. Hozott-e vajon mintadarabot, hogy valódi képet kapjunk arról, milyen minőséget kapunk a pénzünkért.

Egyszer kerti locsolót terveztem a kertembe, több árajánlatot is bekértem. Hamar megtapasztaltam, mekkora különbség van mester és mester között. Volt, aki egyetlen kérdésre sem tudott válaszolni, a másik a minőséget firtató kérdésemre csak annyit mondott, hogy jó minőségű lesz. Aki mellett döntöttem végül, ő részletes tájékoztatót adott, megmutatta a választási lehetőségeimet, felhívta a figyelmem, milyen problémák lehetnek, és hogyan tudjuk ezeket elkerülni. Így került a kertbe esőérzékelő és oda való öntözőfej.

Nem ő adta a legolcsóbb ajánlatot, de a személyes találkozás után már nem volt kérdés, kivel fogok dolgoztatni. A tájékoztatással biztonságban éreztem magam, és nem is csalódtam, mert gyorsan, szakszerűen végezte el a munkát a megbeszéltek szerint. Ezért szoktam mondani, hogy a legolcsóbb megoldás válhat a legdrágábbá végül

Így ha szabad javasolnom, ne csak árajánlatot kérjünk, hanem hallgassuk meg a vállalkozó ötleteit is, ugyanis ő gyakorlottabb a felújításban, lehetnek jó ötletei a mi lakásunk esetén is.

A felújítás ideje alatt (ha az több idő, mint az én egyórás ablakfelújításom) rendszeresen ellenőrizzük a munkát, és legyünk itt is figyelmesek.

A fenti tanácsok megfogadásával és egy kevés szerencsével a lakásfelújítás úgy fog lezajlani, ahogy azt megálmodtuk, és az eredménnyel elégedettek leszünk.

Ha bővebben kíváncsi az ablakfelújítás menetére, facebookos oldalamon sok hasznos információt olvashat erről.