Hogyan történik a lakásfelújítás, mennyi idő lehet? III.
A lakásfelújítás folyamatával szinte minden újdonsült vagy régi lakástulajdonosnak meg kell ismerkednie, hiszen egy ingatlan, főleg ha évek óta lakják már, egy idő után mindenképpen veszít eredeti fényéből. Régimódi fürdőszoba csempe, horrorisztikus lemezkádak, széthullóban lévő konyhabútor – cikkünkben eláruljuk, mi a teendő velük kapcsolatban.
A lakásfelújítás során a szakemberek kiválasztásával legalább annyi időt érdemes eltöltenünk, mint a burkolat színének megfontolásával, ugyanis a jó szakember aranyat ér. Mindannyian hallhattunk már lakásfelújítási horrorsztorikat, amikor semmi sem sikerült úgy, ahogy a tulajdonos eltervezte, sőt, új mesterembert kellett hívni, hogy kijavítsa az előző elrontott munkáját. Kérdezzünk körbe az ismerőseink között, kinek van viszonylag friss tapasztalata lakásfelújítás kapcsán, sőt, akár nézzük meg, hogy az ismerősünk által ajánlott mester milyen munkát végzett az ő otthonában.
A legtöbb szakember üzemeltet Facebook-profilt vagy weboldalt, amelyen bemutatkozik. Alapesetben a csőszerelő, a burkoló vagy az asztalos kiérkezik a helyszínre (néha kiszállási díjat is kér), hogy felmérje a lehetséges megbízást. Ezt követően ad egy árajánlatot a tulajdonos számára, amit vagy elfogad, vagy nem. Fontos, hogy legyen a szakember szimpatikus, hiszen, ha nincs összhang, a tulajdonos nem fogja tudni megfelelő módon átadni kéréseit, sőt, az is előfordulhat, hogy a mester annak ellenére, hogy a tulajdonos mást kért, a saját megoldását alkalmazza.
A villanyhálózat korszerűsítése
Az egyik legritkábban előforduló kérdés egy lakásvásárlás során az, hogy milyen a villanyhálózat állapota, hiszen alapból feltételezzük, hogy ha égnek a lámpák, akkor baj nem lehet - ez természetesen nem ilyen egyszerű. Nézzük meg, hány amperes biztosíték tartozik a lakáshoz és milyen anyagból vannak a vezetékek, milyen a tervezett háztartási gépek áramfogyasztása. Elbírja a hálózat, ha egyszerre működik egy indukciós lap, egy szárítógép és egy mosogatógép?
Nézzük meg, hol futnak a vezetékek és hol helyezkednek e a konnektorok, villanykapcsolók, ezek közül melyeket szeretnénk újrahúzni, más helyre rakni – ha a vezetékek a padló alatt futnak, érdemes lehet új kábelcsatornát bevésni vagy bemarni. A lakásfelújítás a lakás típusától is függhet: panellakást tilos vésni, hiszen repedések indulhatnak el a falakban! Ellenőrizzük a lámpákat és a konnektorokat: serceg a konnektor? Találhatóak a lakásban kiégett lámpák, amelyek szintén villamossági vagy érintkezési problémákra utalhatnak?
Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.
A cikksorozat többi része itt olvasható:
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges