Kezdődik a tüsszögés. Lehet ellene tenni otthon?

Ablakfelújítás – Kezdődik a tüsszögés. Lehet ellene tenni otthon?

A változatos méretű porszemcsék állandó alkotói a levegőnek, ezen belül a virágporok tavasztól őszig okoznak az erre érzékenyeknek problémát. A pollenek és a por okozta allergiás tüneteket az emberiség megújult életmódjának köszönheti leginkább. Ha már így van, akkor érdemes megpróbálni e kellemetlenséget okozó anyagok mennyiségét lakásunkban csökkenteni, okos szellőzéssel, esetleg pollenszűrő háló segítségével.

A pollen (virágpor) a virágos növények szaporodása során a megporzásban szerepet játszó finom por. A pollenallergia pedig az emberi immunrendszer kóros túlműködése, amit az apró virágpor szemcsék váltanak ki. A betegség lényege, hogy az embert körülvevő szokványos anyagokkal szemben is támadásba indul a szervezet immunrendszere. A megbetegedést több tényező, illetve ezeknek a tényezőknek az összegződése váltja ki.

Kit érint ez?

A pollenalergiában szenvedő betegek száma becslések szerint eléri a kétmilliót (a gyakran ebből kialakuló, sokkal veszélyesebb asztmában szenvedők száma 90 000-re tehető). Aki pollenallergiában szenved, ismeri az alapvető szabályokat: megfelelő porszívóval gyakori takarítás, ritka szellőztetés, szemcsepp, orrspray. Az allergiás időszakot zárt térben általában könnyebb átvészelni. Néhány apró trükkel csökkenthetjük az allergén anyagok jelenlétét a lakásunkban, vagy légtisztító berendezés beszerzésével is felvehetjük a harcot ellenük.

Legtöbben a szélporozta növények virágporára allergiásak, mivel ezek jóval nagyobb tömegben termelik pollenjeiket, mint a rovarporzásra specializált, jobb hatékonysággal ezért kevesebb pollennel „dolgozó” növénytársaik.

A porra, állatszőrre is sokan allergiásak. E három allergén anyag nagyon különböző eredetű, ám van néhány közös tulajdonságuk, ami a terjedésükre vonatkozik, ezért a védekezés tekintetében egy kalap alá vehetők.

Mikor van a legtöbb pollen?

Ezek az allergének száraz, meleg gyenge légmozgású időjárás esetén irritálják legjobban az allergiásokat, ekkor legnagyobb a koncentrációjuk a levegőben. Eső után, hűvösebb időben kitisztul a levegő. Az eső kimossa a levegőből a port és a polleneket. Melegben a talaj felmelegszik, az melegíti a levegőt, ez egy lassú fölfelé áramló légmozgást eredményez, ami a port és a polleneket is orrmagasságba emeli. Hűvös idő esetén a talajról felfelé irányuló légmozgás megszűnik, vagy minimálisra csökken, ami szintén kedvez a levegő tisztulásnak. Ezeket a természetes folyamatokat mi is felhasználhatjuk mikrokörnyezetünk, házunk tájának a pollen és porkoncentrációjának a csökkentésére.

Természetes megelőzés

Késő esti, éjszakai vagy kora hajnali szellőztetéssel jobb minőségű levegőt engedünk a házba, mintha a napi nagyszellőztetést napközbenre időzítenénk. Az esti porlasztó-szórófejes öntözés az esőhöz hasonlóan csökkenti a levegő por és pollenkoncentrációját. A kerti utakat ne hagyjuk porosan; vagy locsoljuk fel rendszeresen, vagy gondoskodjunk valamilyen pormentes megoldásról: murva, vagy kéregborításról.

A szúnyogháló helyett, bár nem látunk ki rajta érdemes a gyakran nyitva tartott ablakra textilből árnyékolót feszíteni, ami amellett hogy árnyékol, rendszeresen permetezve, megnedvesítve vízzel szűri a levegő por és pollenmennyiségét, miközben az beáramlik a nedves szöveten.

Az egyik leghatásosabb módszer a pollenek ellen, ha megpróbáljuk pollenhálóval elkerülni őket. A pollenháló lehetővé teszi a friss levegő áramlását, miközben kiszűri a pollenek közel 100%-át.

Ha kinti cipővel nem mászkálunk a lakásban, az is sokat segít a ház levegőjének tisztántartásában, a szálló por tartalmának csökkentésében.

A porra, pollenre allergiások más módon is gondoskodhatnak a levegő porterhelésének a csökkentéséről. Ők kerüljék a kárpitozott bútorok és a szőnyegek használatát, ehelyett használjanak műbőr vagy bőr felületű bútorokat, szőnyeg helyett pedig PVC padlót, kövezett padlót, laminált, vagy hagyományos parkettát.

A szőnyeg és a kárpitok gyűjtik a port, míg az előbb említett felületek nedves tisztításakor a rájuk rakódó szennyeződések sokkal eredményesebben eltávolíthatók. A függönyök se legyenek porfogó anyagból, és érdemes sokkal gyakrabban mosni azokat, ahol allergiás van a családban.

Segítenek a légtisztító berendezések

Az ionizációs légtisztító berendezések olyan elektromos szerkezetek, amelyek negatív töltésű ionokat anionokat állítanak elő, ezzel semlegesítve a levegőben lévő szennyeződéseket. Az ionizálásra általában ultraibolya sugárzást használ a gép. A mesterségesen előállított UV sugárzást emellett az egészségügy és az élelmiszeripar is használja fertőtlenítésre.

A negatív ionok úgy tisztítják a levegőt, hogy már 0,01 mikrométer nagyságú szennyeződések megkötésére és semlegesítésére is alkalmasak. Ezek lehetnek baktériumok, vírusok, virágpollen, por vagy kellemetlen szagokat okozó molekulák.

Tudományos vizsgálatok igazolták, hogy a negatív ionok növelik az élő sejtek oxigén megkötő képességét, és szerepet játszanak a szervezet szerotonin szintjének szabályozásában, ami az idegrendszer ingerülettovábbító működésében is fontos. Nagy negatív ionkoncentrációjú környezetben javul a közérzet, csökken a vérnyomás és a légzésszám, ami stresszmentes, ellazult állapotot jelez. Az ionizált levegő a vizsgálatok szerint jó hatással van a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló képességére, migrénre, álmatlanság egyes változataira, hörghurutra, asztmára és szénanáthára.

Ha gép nélkül kell megoldani…

Érdemes lehet beszerezni egy vízszűrős porszívót is, ami a beszívott levegőt víztartályán keresztül vezeti, átbugyborékoltatja, így a víznek van alkalma egy csomó levegőben levő szennyező anyagot kimosni belőle. Biztos mindenki érezte már, hogy vízparton mennyivel más a levegő. A készülék is ezt a természetes folyamatot utánozza.

A hagyományos porszívók a padlóról felszívják a port, és a porzsákba juttatják, ám a készülékből kiáramló levegőben is sok por és szennyeződés marad. Hagyományos porszívózáskor a szőnyeget és a padlót kitisztítjuk, de a levegőt beporoljuk egy időre, amit egy egészséges ember valószínűleg észre sem vesz. De aki allergiás, azt ez érzékenyen érinti. A vízszűrős porszívó erre ad megoldást.

Ha további tippekre kíváncsi, nézzen szét facebookos oldalamon is.