Leteszteltek – megfeleltünk

Ablakfelújíítás – Leteszteltek: megfeleltünk

A cikk mellett látható képen egy felújított ablakot lehet látni. Körülbelül két évvel ezelőtt tisztelt meg azzal bennünket a tulajdonosa, hogy beengedett a lakásába, és kért arra, hogy javítsuk meg a konyhaablakát.

Eredetileg ezek az ablakok Tessauer típusú nyílászárók voltak. A Tessauer típusú ablak az egyik leggyakrabban felújítandó ablakfajták közé tartozik. Előszeretettel alkalmazták az első világháború után, mivel jóval kevesebb faanyagot igényelt az elkészítése, mint a kapcsolt gerébtokos ablakok esetében. Elsőként 1920 körül kezdték alkalmazni. Az 1960-as és az 1980-as évek között Magyarországot ellepték a panelházak, több ezer épült belőlük.

A felújítás előtt panaszkodott rájuk a hölgy, hogy takarításkor szét kell nyitogatni, a csavarok se fogják rendesen, és nyitás közben beszorul az ablak. Mi ezt az ablakot felújítottuk, és lefestettük – nem titkoltan azért, hogy a tulajdonos tesztelje, van-e értelme a felújításnak, növekszik-e a komfortérzete és csökken-e a rezsiszámlája.

Most, két év után felhívott, hogy a többi ablakán is végezzük el a felújítást. Adtunk neki árajánlatot, amelyet elfogadott, így csináljuk a többi ablakát. Azt tapasztalta, nemcsak komfortosságban növekedett meg a nyílászáró minősége, hanem hőszigetelésben is sokkal korszerűbb nyílászárója lett.

Ha tetszett írásunk, ossza meg a Facebookon. Ha van a témában tapasztalata és hozzászólna, megteheti itt, a cikk alatt vagy akár facebookos oldalunkon is.