Mire jó otthon a hőtérkép?
Közös törekvésem ügyfeleimmel, hogy ahogyan csak lehet, csökkentsük le az energiaköltségeket, legyen otthonuk kényelmes, élhető és olcsó. Az energia ára folyamatosan nő, így egyetlen megoldás marad csak, az, ha a fogyasztásunkat csökkentjük. Az energiaszámla olcsóbbá válása mellett otthonunk „zöldebb” lesz, hiszen a kevesebb energiafelhasználással a környezetünket is védjük a kevesebb szén-dioxid kibocsátásával. A hőkamerás hőtérképkészítés ennek a törekvésünknek az első lépése. A hőkamera tehát nem csak a filmvásznon és a katonaságnál tölt be fontos szerepet, hiszen az utóbbi években felismerték, hogy ez az eszköz az épületek energetikai vizsgálata során is sikeresen alkalmazható.
A hőkamerás vizsgálat mindig a megfelelő céleszközzel történik. Ennek az eszköznek a segítségével pontosan megállapítható, hogy hol és milyen irányba távozik a hő az otthonunkból. E felvételek segítségével egészen pontosan és szakszerűen meg lehet mondani, hogy milyen sorrendben, milyen módszerekkel szükséges felújítani a házat annak érdekében, hogy sikeresen csökkentse az energiaszámlát. A hőtérkép segítségével kiszámítható, hogy mennyi pénzre van szükség a felújításhoz, és hogy körülbelül, optimális esetben mikorra várható a befektetett összeg megtérülése.
A felújítás egyik kulcsterülete minden bizonnyal az ablakoknál lesz, de a hőtérkép a lakás más részein is meg tudja mutatni a hőveszteséget. Az épületek hőkamerás vizsgálata során külső és belső vizsgálatokat is végeznek a szakemberek. Fontos tudni, hogy a megfelelő eredményhez legalább 15 Celsius-fokos hőmérséklet-különbségre van szükség a kinti és a benti hőmérséklet között (így a késő ősztől kora tavaszig tartó időszak a legoptimálisabb). Nem nehéz belátni, hogy más a hővezető-képessége egy vasbeton áthidalónak, mint egy hőszigetelő képességekkel ellátott téglának. Ezt használják ki, amikor a ház hőkamerás épületenergetikai felmérését végzik, hiszen a hőkamera meg fogja mutatni a szigetelés gyenge pontjait, valamint a hőhidakat.
Kívül a felvétel érinti a falak melletti lábazatot és a nyílászárókat is, így válik láthatóvá a kisugárzott hőenenergia mértéke. Belül pedig úgy készül a hőtérkép, hogy a határoló falakat, a nyílászárókat és a födémeket mérik. Innen a visszahűléseket, a gyengén záródó nyílászárókat, az üvegek szigetelőképességét, a födémszigetelések minőségét állapíthatják meg. A hőkamerás vizsgálat alkalmas padló- és falfűtések hőtérképének elkészítésére is.
Amellett, hogy a hőkamerás felvétel az első lépése a folyamatnak, amely végén már nem dobja ki pénzét az ablakán, van még egy terület, ahol fontos lehet a hőkamerás felvétel. Tény, hogy a penészesedés elleni küzdelemben is nagy szerepe van a hőtérképkészítésnek, az épületen belüli páratartalom- és harmatpontméréssel kiegészített vizsgálatok függvényében tanácsot adnak a penész végleges eltüntetésére.
Ha épületkorszerűsítésen, hőszigetelésen, vagy épp lakásvásárláson gondolkozunk, szerintem mindenképpen érdemes egy hőkamerás vizsgálatot elvégeztetni.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges



