Új függöny kellene. De mekkora?

Ablakfelújítás – Új függöny kellene. De mekkora?

Elkészült a felújítás, ragyog a szép ablak: és feltűnővé válik, hogy a függöny együtt öregedett meg az ablakkal. Kellene egy új, egy szebb. Igen ám, de mekkora? Az írásban erre fogok válaszolni. Ami a legfontosabb, ha úgy gondolja, hogy befejezte a mérést, csinálja meg újra. Ezt a jó tanácsot tényleg érdemes megfogadni, hiszen még mi is szoktunk ismételni. Jobb kétszer mérni, mint rosszat választani.

Ami szintén fontos, hogy a leendő függöny szélességét sosem az ablak szélességéhez mérjük, hanem a már meglévő karnishoz.

A már meglévő, elhúzó szerkezetes karnisnál, az átfedést is bele kell mérni a szélességbe. Rúdkarnisnál a két konzol közötti távolságot mérjük; ha nem „használós” függöny lesz rajta, akkor a két végzáróig is mérhető, hiszen a konzolon kívülre is kerülhet 1-1 karika (de akkor a függöny már nem less elhúzható szabadon!)

Ha úgy dönt, hogy új karnist is vásárol, néhány fontos szempontot kell figyelembe venni. Először is, hogy a karnis az ablak mindkét szélétől 15-30 cm-re érjen túl (helyet kell hagyni a széthúzott sötétítőfüggönynek.) Ami szintén fontos, hogy az ablak felső szélétől legalább 12-15 cm-re legyen a karnis. De akár a mennyezetre is tehető.

Rendben, de milyen magas legyen a függöny?

Általában három módot szoktak javasolni a függöny lelógására:

  • 1 cm-rel a padló felett (ha teljesen leér, az is szép, viszont csúnyán szedi a port, ami kerülendő)
  • 15-20 cm-rel az ablakpárkány alá
  • 1 cm-rel az ablakpárkány alá

Magasság esetén legalább 3 helyen mérje meg a magasságot, mert nagyon ritkán van vízszintben a padló a karnissal vagy a mennyezettel (itt is karnistól mérjünk mindig). Azt a magasságot érdemes használni, ami legrövidebbre jön ki a háromból.

A karnis fontos, de nem kell látszania

Ha a karnist el akarja takarni, de nem a "hagyományos" húzott drapériát választaná, elegáns lehetőség a feszített drapéria. Itt általában szivacsbetét merevítést alkalmaznak, amit csak akkor varrnak, ha rojtot kérünk az aljára. Az anyag ragasztással kerül a szivacsra, amit konkrétan rávasalnak. Még a szegés is vasalva van. Így lesz tökéletesen merev (nincs dudor vagy hullám, sőt az egész szivacsmerevítés egy darab szivacsból van, mert amúgy megtörne).

Ha további tippekre kíváncsi, facebookos oldalamon többet is találhat.